14. Rész

Belépve a házban anyámék veszekedése fogadott. Szóval már hazaértek.

Bármennyire is ellenkezem, hiába, mégis érdekel valamennyire valahol mélyen mégis miért lehettek a rendőrségen. De közel se annyira izgat a dolog hogy megkérdezzem. Lehet, sőt.. biztosan boldogabb vagyok így, hogy nem tudom. 

Attól még, hogy kívülről nem látszik... 

Ebben a családban napi szinten folynak a veszekedéses a nevelő apám és anyám között. Anyám a hátam mögött ribancnak hív. A szomszédok között mindig azt terjesztette és terjeszti most is, hogy egy jöttment kis picsa vagyok, aki minden utcaseprővel lefekszik ha kell.  Hát ez nem igaz! Csoda hogy a suliba még nem jutott el a hír... 

Anyámék mindent megtesznek  hogy kiutáltatsanak a világból. 

Árvaházba is beadtak.. Andy-nek hála kijutottam.. De ami az ottani körülményeket illeti.. egyszerűen borzalmas.. Csomó gyerek egy halomba összeengedve.. nem is figyelnek rájuk.. Nem ritka ott a verekedés.. Ugyan olyan mint az előző sulim.. csak fiatalabbakkal. Persze lehet csak pont rossz helyet fogtam ki.. de ez az én saját tapasztalatom volt. Ha lenne egy csak egyetlen egy kívánságom, másokkal ellentétben a sok pénz és a legfejlettebb kütyük helyett egy szerető családot kívánnék magamnak és mindenkinek. Mindenkinek akinek ez nem adathatott meg.. 

Nem törődve a szüleimmel levettem a cipőmet és odaraktam a cipős szekrényhez. Felsiettem az emeletre, a lépcsőtől balra fordulva bal oldalon egyetlen egy ajtó van ami az én szobámba vezet. Épphogy kinyitottam az ajtót máris bevágtam rajta a cuccaimat és már rohantam is le a konyhába, hogy egyek valamit. Farkas éhes vagyok! Ha most nem kapok enni akkor éhen halok!!

A konyhába befordulva azonnal a hűtőhöz rohantam, kinyitottam. Rettenetes nagyot csalódtam.. Egy megpenészesedett uborkán, tormán és némi kis sajton kívül nem volt semmi bent. Reggel még nem tele volt a hűtő?? Kis manók beszöktek és elvittek minden ehető dolgot..??

 - Ha enni akarsz akkor menj át a boltba! - Mondta anyám és oda dobta a pénztárcáját. Na ez fura volt ... Már felhúztam a cipőm és a dzsekimet mikor anyám jött oda egy kisebb jegyzet tömbbel, amit Ő bevásárló listának nevezett el. Hát.. én ételekről szóló litániának hívnám.. Magamban felolvastam:

Tej, vaj, sajt, szalámi, kenyér, fagyasztott pizza, kávé és még sok-sok más.

- Vegyél magadnak is valamit, nyugodtan.- mosolygott rám Anyám. 

Ebbe meg mi ütött? Nem szokott ilyen lenni. Lehel, hogy ebben a két rövid napban megváltozott? Ahh, miket beszélek ?! Általában azt szokta hozzám vágni hogy már megint felakarok zabálni mindent mint egy élősködő..  

Csak bólintottam és kimentem az ajtón. Telefon, fülhallgató és a fülem. Elkezdtem hallgatni az Avenged Sevenfold-tól a Nightmare albumot. Kedvenc banda, kedvenc album. 

A mai napon feltérképeztem a környékünket hazafelé úton így tudom melyik bolt van hozzánk egy legközelebb. Nem is csoda egy ilyen hosszú, túrának is nevezhető út után ilyen éhes lettem. Tudom hol van erdő (az utca amibe lakunk annak a végébe) és meg sok más helyre is bukkantam. Köztük a város széle felé egy kis dombocskára, ami kilátóként is tökéletesen funkcionálhat. El kéne látogatnom oda egyszer. Biztos szép. 

Elég jó környékén lakunk, közel a bolthoz, buszmegállóhoz, a belvároshoz és még a suli sincs messze, csak én valahogy mindig kerülő úton mentem mindenhova ...  

Hamar végigfutottam a bolton. Ami a listán szerepel az már mind a kosárban van. Már csak magamnak kellene választanom valamit.. 

Gabonapehely! Egyszerű és Gyors. Nem is tudom mi lenne velem nélküle. 

Gyorsan kifizettem amit venni akartam és rohantam haza. Nagyon éhes vagyok már!

Belépve a házba az első amit megláttam a kanapén síró anyám volt. Körülötte összetört tányérok s felburított bútorok. Itt meg mi történt? 

Letettem a szatyrot a konyhába és odasiettem anyámhoz. 

Nem tudom hogyan, miért, de késztetést érzék arra hogy megvigasztaljam. Azonban ez az egész, olyan mintha direkt küldött volna el itthonról.. A hosszú vásárlási lista, a kedvessége.. Mintha csak előre tudta volna hogy ez fog történni.

Odamegyek hozzá és leülök mellé.

- Mi történt? - Nem válaszol. 

Már vagy 20perce csak itt ülünk, amikor hirtelen megszólal.

- Apád kidobott ...- tudtam! Tudtam hogy egyszer el fog jönni ez az idő, csak azt hittem, hogy engem dob majd ki ... - És a legrosszabb, hogy nem csak engem, hanem Téged is ...

- Nem meglepő...

- Hogy érted?

- Hát .. Várható volt, hogy egyszer majd kirak... engem. Most hol van?

- ... Nem tudom, elment valahova. Azt mondta mire visszaér már ne legyünk itt. - És megint a kínos csend. Még 10 percet ültünk itt mire anyám újra megszólalt.

- Sajnálom ..

- Mit?

- Hogy olyan barom voltam Veled .. Te nem tehetsz semmiről. - erre csak kérdően néztem rá - Hát ... Egy buliban voltam amikor .. te, tudod, készültél ... teljesen véletlen. Ezért váltunk el annak idején apáddal. Téged büntettelek az én hibámért. A nevelő apáddal meg mindenen össze tudunk veszni .. Mindenen kiborul. Főleg hogy ráadásul csak kényszerből élünk együtt.. Ő soha sem akart gyereket. Mikor apád megtudta hogy valójában nem az ő lánya vagy, hanem az igazi apád Adam, mondta hogy betelt a pohár. Akkor sem volt felhőtlen a viszonyunk. Amiről igaz, én tehetek. A tudta nélkül akartam találkozgatni Adammel. Ami persze kiderült.. Nem tudom mit hittem. Hogy soha se fogja megtudni? Nevetséges.. És így jött rá hogy nem is az ő lánya vagy.. Senkinek sem mondtam el az igazságot. Adam sem tudta. Ezért is fogadott be. Nem szeretett. Csak a kalandok kedvéért jártunk össze, és úgy gondoltuk így legalább nem kell titokban összejárnunk. Viszont, az utóbbi időben.. Az elmúlt években már kezdett kihasználni.. Mikor megemlítettem neki hogy nem szeretném csinálni, tovább erőszakoskodott. Megfenyegetett hogy kirak minket az utcára. 

Persze, nem mintha nem tudtunk volna hova menni, de nem akartam hogy az apa nélkül kelljen felnőnöd.  - Tessék?? Hogy mi van??? Én az ő lánya vagyok??? Na ne!! Ne ezt ne! Még csak ez kellett! És természetesen ennyire meg kellett ezt az egészet is bonyolítani!! Ezekután már azt is kinézem anyámból, hogy azért dobott be a legelső árvaházba amit meglátott, mert én voltam az egyetlen gond az ő tökéletes életében! Én voltam az aki miatt semmi sem mehetett egyszerűen... El akart tüntetni. Mintha soha nem is lettem volna. Mintha ezzel megszűntek volna a problémái.. Amiket ő hozott a saját fejére..

Csak bámultam magam elé. Miért nem lehetett ezt elmondani nekem? Akit eddig az apámnak hittam.. És a férfi aki folyamatosan csak megaláz mások előtt.. Aki anyámat arra kényszerítette hogy saját magát aláztassa meg, és engem se hagyjon ki ebből.. Ez a férfi, lenne.. a valódi apám. Képtelen vagyok elfogadni.

Arra eszméltem fel, hogy anyám lehozza az utazós táskákat.
- Pakolj össze! Nem maradhatunk! - monda szomorúsággal fáradtsággal, megbánással a hangjában.. Felálltam, felmentem a szobámba. Nem habozhatok sokáig. Nem lenne ínyemre a dolog ha itt lennénk mikor még Adam visszaér. Nem tudom elképzelni mit tenne akkor. De nem is akarom.. Amit anyám mesélt róla, és a saját tapasztalataim, bőven elég információ róla. Sőt.. Sok is.. Rákényszeríteni a szex-re valakit, olyan mintha megerőszakolnák..  Minél hamarabb próbáltam össze szedni a ruháimat cipőimet, laptopom + töltő füles, meg még sok másdolgot amire szükségem lesz, a gitáromat beleértve. Szerencse, hogy nincs sok cuccom.

Mikor végeztem, lementem a földszintre ahol anyám ült a kanapén és bámult ki a fejéből. Bementem a konyhába, hogy egyek van valamit mert már este fél kilenc múlott. Két órája lassan hogy visszajöttem a boltból és még mindig nem ettem. Gyorsan csináltam pár szendvicset amit megehetek. És pár darabot eltettem a táskámba. Nem tudni mikor lehet rá szükség. Bár a nemrég vásárolt ételeket is visszük magunkkal. 

Egy hotelben fogunk megszállni éjjel, pontosabban addig leszünk ott ameddig anyám nem talál egy jó eladó lakást. Mielőtt még útnak indultunk volna, anyám felhívott pár szállodát, hotelt. A külváros egy forgalmasabb részén sikerült két szobával rendelkező részt kivennünk, egyenlőre a mai meg a holnapi estére. Majd holnap kiderül hogyan tovább. 

Miután bejelentkeztünk, s felpakoltuk a cuccokat, amihez szerencsére volt segítségünk, így nem kellett a taxihoz többször kirohanni, az után egy szó nélkül, pénztárcával a zsebemben, zenével a fülemben, útnak indultam. Nem tudom merre, mi célból. Csak mentem.. Átha a süvítő szél kifújja az életemből a gondokat..  

Este fél tíz, én meg még mindig a város szélén lévő domb tetején ülök, pont azon a dombon amit ma fedeztem fel. Ép olyan tökéletes kilátónak mint gondoltam. Gyönyörűen látni innen az egész várost. Elbűvölő..

Nem is tudom mennyit ülhettem itt.. Az újonnan vett doboz cigimhez pedig hozzá se nyúltam.. pedig.. máskor.. biztosan a felénél jártam volna már.. De most.. Teljesen sokkos állapotban vagyok.. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni és elfogadni.. Nem lehet Adam az apám!! Nem! Ráadásul.. Hogy lehet valaki ennyire felelőtlen? Hogy gondolhatta az anyám, hogy majd kézben tud így mindent tartani? Mégis hogyan?

Egyre későbbre járt.. de nekem semmi kedvem visszamenni. Nem hiszem, hogy képes lennék most emberekkel szóbaállni.. Azonban.. kezd egyre hűvösebb lenni.. Nem lesz így jó.. Töltöttem már az utcán nem egy éjszakát. Nyáron. Akkor is szükség volt egy pulcsira. Még ha vékonyra is. De kellett.. Most október elején, hiába van melegebb. Azért már ősz van. Hűvösebb esős idő..