2014. szeptember 28., vasárnap

Bemutatkozás

Bemutatkozás
  • A nevem Catlyn! Egy 18 éves lázadó lány vagyok! Vörös tépett hajam a vállam alá ér. Szemem színe zöld, apukámtól örököltem pont úgy ahogyan a hajamat is. A kedvenc színem a vörös és a fekete, a filmek közül a legjobban az amimét és a horrort szeretem de szívesen nézek mást is.  A zenék közül a rock jön be de ez még nem azt jelenti hogy csak azt hallgatok. Szeretek és tudok is gitározni, mások szerint még nagyon szépen tudok énekelni, én nem igazán hiszek nekik. Bár ettől függetlenül, csakugyan ezt is szívesen csinálom.
  • A testvérem ő annyiban különbözik tőlem hogy ő FIÚ!! Andy-nek hívják! Fekete rövid haja van  és kék szeme. 23 éves Amerikában, Los Angeles-ben dolgozik énekeskén,t van egy bandája. Körülbelül 5-6 éve láttam őt utoljára,  szóval kicsit, NAGYON hiányzik. Egész kilencedikig nem volt egy barátom sem, csak ő rá számíthattam a szüleink folyton veszekedtek...  még is lett az eredménye   elváltak. Mikor még kicsi voltam
  • Anyukám!  Elíz! Vállig érő barna haja van és sötét kék szeme. Most vele élek meg az új apámmal Adam.  Anglia egyik kisebb városában most költöztünk ide mert apámat áthejezték. Mióta anya hozzáment Adamhez (a nevelő apámhoz) nagyon megváltozott! Mindig veszekszünk semmiben nem értünk egyet!
  • A nevelő apám Adam vele talán egy nap 4 szer beszélgetek! Magas, barna rövid haja van és fekete szeme. Nem is tudom hogy lehet belé szerelmes az anyám! A viselkedése még egy óvodásnak is különb.. 
  • Apukám Will!  Magas fekete haja van és zöld szeme! Azóta nem láttam mióta anya hozzáment a nevelő apámhoz Adam-hez! 5 éve. De nem mintha előtte lévő evekbe már nem lettek volna együtt.. Megmerem kockáztatni már akkor is szorosabb kaocsolatot ápoltak mikor anyám még házas volt. 
  • Ugye mondtam hogy most költöztünk ide. Új suli, új esély habár azt az első nap elszúrom, mint mindig! 1 hete és hónapja hónapja vége a nyári szünetnek !! Nem szeretem a sulit , de ez a jegyeimen is meglátszik rajzból vagyok egyedül négyes tényleg azt el is felejtettem amikor éppen nem filmet nézek az ágy alatt a laptopomon vagy nem gitározok és tömöm az agyam kajával akkor rajzolok ! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratozók